Hol van már a nyugodt, pihentető hétvége. Ami egyébként igen jól sikerült, voltunk Ikeában, bútorokat nézni. Még annyi minden hiányzik a lakásból, hogy nem is tudom mikor érek a végére.
Aztán volt koncert is, Blood, Sweat & Tears, nagyon ütős volt. Még sosem voltam a MUPA-ban, van mentségem, mert vidékiségem csak egy éve ért véget. És hiába rockkoncert itt bizony süppedős vörös szőnyeg, egyenruhás személyzet, lift, beengedő néni. Nem tudom visszaadni azt a hűha élményt, mikor beléptem ebbe a hatalmas épületbe, mint egy atomerőmű komolyan, de bent a terek, meg a berendezés. Ez az élmány csak fokozódott a hangversenyteremben, nekem eleve szokatlan egy BS&T itt... de pont, mintha a Star Trekbe léptem volna. onumentális, érdekes formájú, már csak a klingonok hiányoztak, vagyis inkább nem.
Aztán már nem is emlékszem, hogy mivel telt a vasárnap. Ja igen a János-hegyet akartuk meghódítani, de az előző este miatt most a hegy győzött, 700 méterrel.
A hova lett kategória még a gyerekem jósága, mert az óvoda kezdete óta egy igazi ördögfióka lett, most konkrétan 2 nap alatt 3000 forintomba került az itthoni ténykedése. Az igaz, hogy az ovi is ludas a dologban, jut eszembe, az óvoda vezetője előtt jelenésem van, mert sérelmez valamit. Már le se írom, hogy miket, de szakmai hibákat halmoz, meg figyelmetlenek is. És tényleg nem érdekel, hogy nehéz egy-két embernek 30 gyerekkel, de vegyenek fel még egy embert, ennyit a törvény is megenged, és ne takarózzon azzal az ovónő, hogy ő csak helyettes, azért nem tud a gyerekemre figyelni, aki hol éhes, hol szomjas, hol lejött róla alaposan a plezúr és nem tudják, hogy és hol, mert egyrészt én nem a helyettes gyerekem adom nekik oda és nem helyettes pénzből fizetem az adóm.
Hova lett?
2008.09.24. 20:46 sixxty
Szólj hozzá!
Címkék: gyerek koncert kirándulás óvoda
A bejegyzés trackback címe:
https://sixxty.blog.hu/api/trackback/id/tr745674112
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.