Olvastam isolde postjában, hogy a nők rosszabbul bírják az erőszakot, és nagyobb arányban kerülnek pszichiátriára. Távol álljon tőlem, hogy ennek elemezgetésébe belemenjek, de mint a helyzetben nem igazán vígan tapicskoló nő, néhány dolgot hozzátennék. A kilátástalanságtól, a lehetséges megoldás lehetőségének hiányától azért tényleg lehet komoly tüneteket mutatni. Ha kényelmetlen, vagy veszélyes a helyzet és van, aki másként nem tud kilépni belőle.

Én most konkréten fogytam a helyzettől. Nem csak a volt férjem közeledésétől, akinek már 8 éve is azt mondtam, hogy pont olyan mint Vronszkij. Esze ágában sincs azt csinálni, amit mond, csak úgy csinál mintha. A mások előtti repertoár most sem változott, sóhajok, tettetett gyomorgörcs,  pénztelenségre hivatkozás, ami az ő jelenlegi külsejével azért már nem túl hiteles. Akinek ez a premier, az el is hiszi. Sajnos a szociális területen jobbára nők dolgoznak, konkrétan mindenki az, aki az ügyben érintett, úgy látom, egy férfi szavára jobban adnak.

Fogytam még attól, hogy az 1952-ben készült jogszabályt milyen értelmetlenül és fafejűen akarják velem betartani. Hiába teszek fel kérdéseket, paragrafusok citálása a válasz. Vázolják, milyen büntetést kapok én a kialakult helyzetért.

Amit pedig Kalib írt egy kommentjében, nos, az az ex célja. Számára B. nem több egy felesleges pénzkiadásnál.

Szóval lehet táncolni, bármennyit, nők elleni erőszak nem csak az otthonaikban van.