Ma a nagy hóvihar ellenére részántam magam, hogy csakazértis koncertre megyünk. A hajnali 11 -es kezdés is javára szólt a dolognak, meg ami már írtam itt.
Nagyon jó volt, bár nem vagyok egy hormonbomba, de könnybe lábadt a szemem, mikor a gyereket néztem, ahogy énekel. Tudni kell, hogy itthon kevés zenét hallgatunk, egyszerűen elkevertem a legtöbb zene CD-t, így vagy énekelek, vagy zenélünk. Gryllus Vilmos van, és néha Kaláka, de az inkább netről. Például ez. Élőzene koncerten
Tehát most a koncerten csupa ismeretlen dal volt, de a Boldog születésnapot-nál
derült fel az arca, és akkor még, mikor észrevette, hogy a Kaláka egyik tagja
zenél a színpadon. Persze csak hasonlított, de a gyerek nagyon édes
volt, ahogy lelkesen bizonygatta, hogy ki van ott. Inkább ráhagytam és
azt modta, úgy örülök, mert nagyon szeretem a Kalákát.
Ma megtapasztalhattam, hogy a gyereknek kiváló a memóriája, jelzem, szerintem a gyerekek 80 %-nak hasonló van, csak egy idő múlva szocializálódnak és butulnak, de erről már írtam. Ma viszont itthon is megleltem egy H.J. CD-t és a gyerek már a dallam alapján még a szöveg előtt felismerte az Ákombákom című dalt és rögtön kezdte is énelekni. A verset már egy éve tudja.
Az esemény csúcspontja az volt, mikor nagyjából 300 lufit engedtek le, és természtesen a gyereknek hiába potyogtak a léggömbök a fejére, neki egy damilonvégen levő kellett volna, ami a színpad része volt. Aztán megbarátkozott egy-két nem damilossal is, nagy duzzogva.
