S, mint sárkány

Ahogy másnak is nekem is vannak olyan helyeim, ahol megnyugszom, és most hétévégén is jobbnak láttam elmegyünk egy ilyen helyre. Bár nagy volt a csábítás, hogy inkább a ma esti Tankcsapdát finanszírozzam meg, de ha a gyerek apjával egymást már több hónapja drága/kedves/édes helyett alperesnek/felperesnek szólítjuk ideje egy kis környezetváltozásnak. Pedig még volt nem fogadott hívásom is Debrecenből, csak hogy ne feledjem.

Szóval voltak a hegyek, ahová már évtizedekkel ezelőtt is jó volt menni. Akkor sokkal többen voltunk, bár az átlegéletkor nagyjából egyezett. Emlékszem kora gyerekkorom egyik nagy csalódása volt hogy az a nagy domb (a hegy), amin síeltünk, szánkóztunk, hógolyóztunk hónapokig nem tűnik el, ha elolvad a hó, hanem ott marad és zöldellik az év többi részében. Pedig titokban nagyon csodáltam az embereket, akik ekkora hókupacot össze tudtak hányni.

A program rendkívül változatos volt, a legtöbb gondolkodást a helyi kerámiaárus és az éteválasztás igényelte. Megnéztem 2,5 filmet, ebből 1,5 tetszett, következő 5 évre kipipálhatom a tévét. Mentünk hegyre le és fel, kilátókra fel és le, voltunk egy múzeumban, ahol felidézhettem, hogy mi az a kambium és hifa, eljátszotam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ma is mohákat borgálnék, majd hazajöttünk.