S, mint sárkány

Legyen a fiókodban egy ügyvéd, egy orvos és egy szerelő telefonszáma kéznél, különben nem boldogulsz. És tényleg, van valami a levegőben, mert a héten mind a három telefonszám kellett.

Jó, az orvos előre megbeszélt volt. B.-vel vendégeskedtünk előre megfontolt okból a közeli kórházban és csak és csupa jót tudok mondani az ott tapasztaltakról. Egyedül azon ráncoltam a homlokom, hogy kilencre mentünk és várni kellett valamennyit, de aztán rájöttem, hogy ez a normál menetrend. Majd sürgősen emlékeztettem magam arra, hogy van olyan rendelő is, nem annyira a közelben, ahol 2-szer három és fél órát is vártam, betegen, lázasan, gyerekkel és még gorombák is voltak velem.

A gyereket mikor kellett megnézték, tapogatták, vizsgálták, megbeszéltük mikor mehetünk, kaptunk papírt időben, másnap is megnézték, vizsgálták, tapogatták, megint kaptunk papírt. Mindezt kedvesen, gyorsan. És nem csak velünk a szobaszomszéd anyukával is, hozzá is gyakran bejöttek, türelmesen magyaráztak, segítettek.

A szerelőt viszont nagyjából két hónapja várat, elrettentettem, azzal, hogy a vízvezetékkel kellene valamit csinálnia*, de a wc tartályt megszemlélni már szívesen jött. Nagyon remélem, jövő héten meg is csinálja. Addig is feltaláltam magam és csőfogóval tudom a vizet folyatni, vagy sem, és már B.is profi a kezelésében.

Abban viszont biztos vagyok, hogy a volt férjem által okozott galibának a történetéért -ki mit csinál, ok-okozati összefüggések, a különböző döntések okai, lehetőségei, az elmúlt egy évben felépült kapcsolatok hálója és a cselekedetek mozgatórugója - egy hollywoodi producer/forgatókönyvíró, vagy akár egy termékfejlesztő egy játékgyárból sírva könyörögne. Persze ami másnak kaland és izgalom az nekem a nem túl barátságos valóság és ezért producer/forgatókönyvíró/termékfejlesztő helyett nekem ügyvédem van.

*Egy szűrőt kellene áthelyezni, ez elég nagy kihívásnak tűnik.

Az utóbbi majd' egy év postjait visszanézve, bizony áttettem az origót az életünkben. Kaptam egy olyan feladatot, hogy.

Így esett, hogy elfelejtettem, Advent első hétvégéjén bizony mindenhol Mikulásokkal fogunk találkozni, sőt rám nem jellemzően az utolsó pillanatban állítottam össze B.-nek a csomagot. Aznap reggel.

Így mai napi programként rábólintottam egy színházra, ahol nem volt Mikulás. Sőt. Láttunk egy olyan darabot, ami gyerekeknek szólt ugyan, de szerintem még a felnőtteknek is megütötte szívét. Hihetetlen tehetséges színészek, életet lehelnek a bábokba, egyszerű zajokból hangokból hangulatot, rímekből édes-szomorú történetet varázsolnak.

Hallgassátok

Olvastam isolde postjában, hogy a nők rosszabbul bírják az erőszakot, és nagyobb arányban kerülnek pszichiátriára. Távol álljon tőlem, hogy ennek elemezgetésébe belemenjek, de mint a helyzetben nem igazán vígan tapicskoló nő, néhány dolgot hozzátennék. A kilátástalanságtól, a lehetséges megoldás lehetőségének hiányától azért tényleg lehet komoly tüneteket mutatni. Ha kényelmetlen, vagy veszélyes a helyzet és van, aki másként nem tud kilépni belőle.

Én most konkréten fogytam a helyzettől. Nem csak a volt férjem közeledésétől, akinek már 8 éve is azt mondtam, hogy pont olyan mint Vronszkij. Esze ágában sincs azt csinálni, amit mond, csak úgy csinál mintha. A mások előtti repertoár most sem változott, sóhajok, tettetett gyomorgörcs,  pénztelenségre hivatkozás, ami az ő jelenlegi külsejével azért már nem túl hiteles. Akinek ez a premier, az el is hiszi. Sajnos a szociális területen jobbára nők dolgoznak, konkrétan mindenki az, aki az ügyben érintett, úgy látom, egy férfi szavára jobban adnak.

Fogytam még attól, hogy az 1952-ben készült jogszabályt milyen értelmetlenül és fafejűen akarják velem betartani. Hiába teszek fel kérdéseket, paragrafusok citálása a válasz. Vázolják, milyen büntetést kapok én a kialakult helyzetért.

Amit pedig Kalib írt egy kommentjében, nos, az az ex célja. Számára B. nem több egy felesleges pénzkiadásnál.

Szóval lehet táncolni, bármennyit, nők elleni erőszak nem csak az otthonaikban van.

Ma olyan napom volt, hogy két XXL-es sportszelet fogyott el a lelki nyugalmam helyreállítása érdekében.

Avagy a családjog és a gyerekvédelem ma.

Alaposan utána nézve a dolgoknak, nagyjából annyi esélyem van megtartani a jelenlegi, normális, nyugodt életünket, mint a címben idézett ízeltlábúnak egy hattonnás ellen.

Hiába szerepel a vonatkozó családjogi törvényben, az, hogy a láthatás a gyerek joga az apa kötelessége, és az a gyerek érdekeit kellnézni, a jelenlegi gyakorlat nem ez. Valójában, az ártatlanság vélelmére hivatkozva, amíg az apa nem csinál bajt, addig a gyereket úgy és oda viszi ahova akarja.  Az a szabály, hogy miután valami történik, akkor indul be a hivatal gépezete.

Most akkor képzeljük el, hogy a gyerek apjával megy, történik vele valami,  Mucika a hivatali dolgozó, a törvényesség szigorú felügyelője erről hétfőn reggel a értesül, és a sokadik kávéja után be is indítja a gépezetet. Nem tudom, ez mennyiben szolgálja a gyerek érdekeit és a 48 óra alatt mi minden történhet a gyerekkel, de ne, inkább ne képzeljük el, hogy ez valóság lehet.

Alapfelállás, és most már tudom, társadalmilag is ez az elfogadott, hogy az anya "tartja" a gyereket, az apa pedig fizeti a gyerektartást, és láthatásra viszi a gyereket. Vagy nem fizet, vagy kevesebbet, vagy nem viszi. A variációk száma végtelen, a lényeg, hogy az anya akkor végzi jól a dolgát, ha csendben megteremt mindent és magában azon imádkozik/reménykedik, hogy a gyereke apja is teljesítsen. Az anyának nincs eszköze arra hogy a másik felet is teljesítésre bírja. Mert, ha ez még valakinek újdonság, a nem teljesítés büntetlenül megtehető. Nincs  még rá példa, hogy egy tartásdíj töredékét fizető apát elítéltek, megbírságoltak volna, vagy egy gyerekét évek óta nem látogató apát pellengérre állítottak volna. Olyan már volt, hogy az apa hirtelen ötlettől vezérelve feljelenti a gyerek anyját a gyámhivatalnál és a nőt megbírságolják.

Azt mondják okosabb hagyni elaludni az ügyet, legyen szó tartásdíjról, vagy láthatásról, mintsem hivatalos helyre fordulni és betartatni az ítéleteket a vonatkozó, hatályos törvényeket, és talán  megbecsülést kivívni az egyedülálló szülőknek. Azt mondják, nem érdemes próbálkozni. Azt mondják, úgysem fog sikerülni.

Mikor az idei karácsonyról kérdeztek, azt hittem joggal válaszolom, hogy az elmúlt évek kialakult rutinja szerinti nyugalmas, kellemes, barátságos  ünnepekben lesz részünk.

Aztán jött egy levél, és megfordult a világ. Ex jelentkezett, hogy  a jövő hét közepétől elviszi B.-t, mert akkor van a következő láthatás. Majd 2 nap múlva visszahozza, de két nap múlva ismét elviszi két napra. Így döntött.

Ex nagyon sok éve nem látta a gyerekét, nem tud róla semmit. Sokáig próbáltam felé közelíteni, folyamatosan intéztem a láthatást, de elegem lett  a pofonokból, abbahagytam.

Évek óta nem bántott senki, B.-t sem. Nyugalom volt, biztonság és szeretet. Ennek most vége?!

A közösségi közlekedés vs autó versenyt kérdés nélkül az utóbbi nyeri meg, ha Magyarország legmagasabb hegyét szeretné valaki meglátogatni. Mert a célba éréshez előbb egy 100 km-es távolságot 93 perc alatt megtenni vonaton, egy átszállással, majd át kell szállni buszra, ami 50 perc várakozás után érhető el, újabb 45 perc és már ott is vagyunk a kiszemelt célnál. Mindez autóval 104 km és 84 perc. Ám ez még ez is magasan veri a nyári balatoni közlekedést, de ez most mellékszál, most ez a 104 kilométer tűnik nagy távolságnak.

Így a verzióként vagy 3 órát rászánunk a nagy hegy meghódítására, vagy b verzióként könnyebben megközelíthető hegyet választunk. Esetleg c. verzió, nem megyünk sehová. B. mondta, hogy nagy korában vesz majd autót nekem is, nem csak magának, remélem nem kell addig várnom egy autóra.

A nagy hegy a tiszta levegő is miatt kellene, de nekem egyébként is kedvencem a Mátra. Gyerekként, mikor csak havas időben jártam ott, meggyőződésem, volt, hogy az egész hegy egy nagy hókupac. Emlékszem a hogy megdöbbentem, mikor olvadás idején mentünk egyszer és láttam a hó alól kibukkanó zöldellő füvet. Rájöttem, hogy ez itt bizony nem fog elolvadni.

Mintha ma kezdtem volna el a háztartásvezetést, úgy írok fel most néhány dolgot. Gyakrabban vagyok a konyhában, mert sokkal kifizetődőbb itthon megfőzni egy finom ételt, mint túlórázni, hogy aztán az ott megkeresett pénzem valami bizonytalan eredetű egytálételre költeni.

Magam is meglepődtem, hogy mennyire nem vagyok rutinos a saját konyhámban, hol ez,hol az hiányzott, közben néhány dolog meg megromlott, amiből több volt a kelleténél. Akkor néhány alapszabály (nekem kis konyhám van, erre vonatkozik)

Minden élelmiszer kezelhető mennyiségű legyen. Hacsak nem közeledik a befőzés, vagy nem várható nagy sütés, egy-egy kiló cukor és liszt elég tartaléknak. Zöldségből sem érdemes tartalékolni, a piacon van mindig friss(nek tűnő).

Ettől függetlenül azért a konyhában legyen mindig krumpli, olaj és szárazkolbász, csomag tészta, tojás. Mi nem eszünk tejtermékeket, ezeket kihagytam.

Érdemes hétvégén kiválasztani néhány órát, mikor  megfőzzük az aznapi és szimultán előkészítjük a következő heti menüt. Nekem ez a szombat reggel.

Van még mit fejlődnöm a főzésben, általában a hét első 3 napjára tudom a kaját el-és előkészíteni, (vasárnap elkészül a hétfő-kedd, hétfőn a szerda, mert kedden hosszú napom van), ellenben szerda délutánra már vagyok olyan fáradt, ha akkor főzök, abban nincs köszönet. Komolyan meglepődtem nemrég a sós grízes tésztán, nem vagyok ennyire a fúziós konyha híve.

Viszont, mikor a saját kezűleg leszedett almából készült fahéjas almaszószt ettem, az nagyon jó volt. Tavasztól szemmel tartottam a fát, milyen lesz a termés, jó lett.

TV meg azért van a konyhámban, mert B.-t is bevonom az én kis játékomba, szakértőként magyarázom el, mikor mit csinálok. Van, mikor mellettem van és ő is segít, de tésztafőzésnél elég, ha a forrpontról, a fajsúlyról esetleg a vízmolekulákról megtud valamit. Valamelyik héten azt mondta, olyan vagyok, mint az a szép lány a tévében, hozza is a távkapcsolót, hogy egy sütikészítést láthasson. Ezt, azt hiszem, bóknak veszem.